2015. január 17.

#11


Évek óta érik a bennem a gondolat, hogy el kellene menni jógázni. 

A miértjét nem tudom, talán a fejemben összekapcsolódott a jóga a nyugodtsággal, megnyugvással, harmóniával, kiegyensúlyozottság. Emlékszem a volt főnököm mosolygós, nyugodt arcára, amikor a jógáról beszélt. A lelkemben éreztem, hogy adnom kell egy esélyt a jógának és magamnak, hátha ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz.

A napokban a hastánc tanárom, Celli feltette a Facebookos csoportunkban a kérdést, hogy lenne-e kedvünk szombatonként jógára járni a táncterembe. A vezérhangyák pedig táncot jártak a fejemben - gyerünk kislány, hajrá, egy alkalom nem a világ!
Nos, valahogy így került sor az első randinkra a jógával.

Tegnap este (mint minden első randi előtt) azért rendesen beparáztam, és azon morfondíroztam, hogy vajon hányadik percnél fogom magam partra vetett bálnának érezni -a múltkor gerinctornán ugyanis a 20. percnél már az életemért könyörögtem. Igaz, még mindig tovább húztam, mint életem első és egyetlen zumba óráján, ahol a 10. perc környékén a beleim egy csinos fonott kosárkában hevertek mellettem. 
No, Jóga úrral semmi ilyen nem történt, és 60 perc után szomorúan vettem tudomásul, vége az órának.

Az oktató egy nagyon kedves, fiatal hölgy, Zsanett. Végig mosolygott és dicsért minket az órán (a hastánc miatt hajlékonyabbak vagyunk, mint az "átlag", nekem pedig totál lazák az ízületeim, szinte félelmetes módon), és amikor egyikünk másikunk mondott valami vicceset ("Jajj, ez nekem nem megy, mert visszahúz a seggem!"), akkor ő is velünk mosolygott. 
Talán gyerekes ezt így leírni, de egy-egy mozgással kapcsolatos órán nekem szükségem van arra, hogy teljesen el tudjam engedni magam, és jó legyen a közösség. No, itt minden tökéletesen összejött! 
Természetesen vannak még gyakorlatok, amelyeket nem sikerült pontosan kivitelezni (mint említettem, khm, visszahúz a fenekem...), de tudom, hogy itt a még szón van a hangsúly.

Ha megkérdeznétek, hogy mit kaptam a mai órától, azt felelném nyugalmat. Éreztem, ahogyan egyenletes ritmusban vert a szívem, és elöntött egy olyan fajta belső nyugalom, amiből úgy éreztem semmi és senki nem zökkenthet ki. Az óra végi "csendesedésben" pedig pillanatok alatt alfában találtam magam, ami külön öröm volt. 

Őszintén, szívből várom a következő alkalmat. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!