Szelenceutazás - Az olasz meló első felvonása - Helló Nápoly!

Szelenceutazás – Az olasz meló első felvonása - Helló Nápoly!

Vannak olyan városok, amelyekről azt tartják, nincs kecmec, egyszer az életben bizony látni kell! Nos, Nápoly éppen ezek közé tartozik (tartozott) a családunk szerint. Májusban, a pünkösdi hosszúhétvégén tehát összecsomagoltunk, és meg sem álltunk Olaszországig. Az Olaszországban töltött napjaink során több városban, több látványosságnál is jártunk. Első napunkon meg sem álltunk Dél-Olaszország legnagyobb városáig, Nápolyig. Ha kíváncsiak vagytok merre jártunk, utazzatok velünk!

Első megállónk tehát Nápoly volt. Nápoly Olaszország harmadik legnagyobb városa, közvetlenül Róma és Milánó után. A város lakossága egymillió fő, azonban ha az agglomerációt is ide számítjuk, akkor közel 3,1 millió főt számlák. Földrajzilag félúton fekszik a Vezúv és a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján – ebből szinte egyenesen következik, hogy lélegzetelállító kilátás tárul a tengerre a megfelelő helyekről.

Utazási iroda által szervezett utazáson voltunk, így a repülőről leszállva nem kellett azon aggodalmaskodni, hogyan is jutunk el a centrumig, a látnivalókig, illetve később a szállásunkig. A repülőről leszállva rögtön buszra is pattantunk, hogy meghódítsuk Nápolyt.

Az idegenvezetőnk –remek idegenvezetőt kaptunk!-, a buszra szállás után megkért minket, hogy legyünk szívesen nyaralós üzemmódba kapcsolni - gondolom nem kell mondanom, hogy engem rögtön az elején megnyert-, élvezzük ki az olasz napokat, próbáljunk ki tipikus olasz dolgokat, igyunk egy nápolyi kávét, kóstoljunk süteményeket, ne rohanjunk, felejtsük el az otthoni és a munkahelyi problémákat. Külön kiemelte az első percekben, hogy minden probléma megoldása az ő hatáskörébe tartozik, az ő feladata és hatásköre megoldani azokat, úgyhogy a következő napokban legyünk szívesek így élni. Jó néhány idegenvezetőhöz volt szerencsénk, és „szerencsénk”, de István annyira magasra tette a lécet szakmailag és emberileg is, hogy lehetetlen, vagy nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nehéz lesz überelni.

Első közös megállónk egy kis kiugróhoz vezetett, ahonnan pazar kilátás tárult elénk, beláttuk szinte az egész Nápolyi-öblöt.

István még a buszon jelezte felénk, hogy a fényképező turistákat hamar ellepik a szuvenír árusok, egészen pontosan azok, akik apró piros valamiket árulnak. Első látásra megoszlottak a véleménye arról, hogy ez az apró piros valami tulajdonképpen mit is ábrázol, ám a választ hamar megkaptuk: ezek nem apró paprikák, hanem szerencsehozó szarvak.
A nápolyiak szerint ez a talizmán képes a gonosz erőket, rossz szellemeket, és a Vezúv kitörését is távol tartani attól, aki ilyet visel. Apróbetűs rész, hogy a talizmán csak akkor működik, ha ajándékba kapjuk valakitől, és nem magunknak vásároljuk. Nyilván a jó szerencse, és a távozz tőlem baj gond és probléma szellemében mindannyian megajándékoztuk egymást egy-egy paprika/szarv/ki minek látja talizmánnal.

Szerencsehozó szarv Nápolyból

Rövid fotózás és vásárlás után ismét buszra szálltunk, és meg sem álltunk Nápoly város központjáig, ahol megnéztük a  San Francesco di Paola-templomot, ami engem leginkább a római Szent Péter Bazilikára emlékeztetett.

István külön felhívta a figyelmünket a Galleria Umbertora, ami egy passzázs (fedett üzletutca magas épületek között, köszönöm wikipedia!) Nápolyban, hasonló, mint a Párisi udvar Budapest belvárosának szívében.

Galleria Umberto, Nápoly

A passzázs közepén egy iránytű mozaik található, körülötte az égövi jegyekkel, horoszkópokkal. Lelövöm a poént, a nápolyiak elég babonásak, természetes hát, hogy a mozaikokhoz is kötődik babona: egyesek szerint ha ráállunk a saját horoszkópunkra az szerencsét hoz; mások szerint ha ugrunk és tapsolunk a szimbólumunkon akkor visszatérünk Nápolyba, még egy harmadik variáció szerint amit a horoszkópunkon kívánunk, az teljesül. Nos. Ráálltunk, tapsoltunk, ugrottunk (…) fotóztuk, kívántuk, babonásként pedig várjuk a varázslatot.

nyilas mozaik

Ha már Nápolynál és varázslatnál tartunk, akkor mi is lehetne varázslatosabb egy nápolyi pizzánál? Minden pizzaszerető ember (még azok is, akik között dúl a szópárbaj, hogy a vékony vagy a vastagtésztás pizza-e az igazi) egyetért abban, hogy a hamisítatlan pizza hazája bizony Nápoly!
A sétálóutcában néhány üzlettel a KIKO után (erről majd khm, később) a szülőknek sikerült rábukkannia a leghangulatosabb pizzasütőre, amit valaha láttam. Igazi kemencében sült pizzát kínáltak, mindenféle körítés nélkül: a pizzatészta, a főzött fűszeres paradicsomszósz, a mozzarella, és a friss bazsalikomlevél, na meg te! Az egész pizzát street foodként árulják Nápolyban, a 32 cm-s pizzát negyedbe hajtják, papírba csomagolják – nézelődés és séta közben lehet falatozni.

Nem kertelek: minden falat maga a mennyország, a földöntúli boldogság!

A pizza mellett azért találtam még földöntúli boldogságot Nápolyban, a KIKO-t, de erről majd egy másik bejegyzésben.

A következő rész tartalmából: oh, mennyire szuper, hogy Pompeiben süt a nap! Na basszus, hol az esőkabátom? Persze, másszunk fel a Vezúvra! Go girls, go!  You can do it! – avagy így pajtiztam amerikai nyugdíjasokkal a Vezúvon.