2015. április 8.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc regény



Nincs mit tagadnom - én a könyves lány vagyok. A könyvvel alvó lány. A könyvet állandóan magával cipelő lány. A könyvet olvasó lány. A könyvet vásároló lány. A könyvet ajándékozó lány. A könyvet ajánló lány. A könyvet kölcsönkérő (és visszaadó!) lány. A könyvet könyvesboltból, antikváriumból beszerző lány. A könyvvel bármikor boldoggá tehető lány. A könyvet össze nem firkáló lány. A könyvet sosem bántó lány. A könyvet tisztelő lány.

A könyvet író lány.



Életem egyik legmeghatározóbb pillanatának tartom, amikor megtanultam írni és olvasni. Sokáig nem vallottam be magamnak, hogy a valódi életutam az írás - amikor viszont rájöttem, az annyira felszabadító érzés volt, mint amikor a szomjazó végre eléri az ásványvizes palackot. Felszabadító, felüdítő, felfrissítő. 


A történet amelyen dolgozom, valahonnan nagyon mélyről belőlem, a lelkem egy titkos szelencéjéből jön. Ahogyan folyamatosan oldalról oldalra haladok, úgy dobom le a saját "hátizsákjaimat", és hagyom, hogy a néha teljesen önálló életet élő szereplőim megoldják, feloldják azokat. Az írás -számomra- terápia. Valami, ami örömet okoz, megrészegít, elrepít egy másik világba. 

A téma amiről írok, nem a megszokott "szeretlek-én-is-mégsem-vagyunk-együtt-mert-hazudunk-egymásnak" történet - sokkal komolyabb témát boncolgatok, mint az manapság divatos. A regény olyan témát dolgoz fel, ami manapság nem kap akkora publicitást, mint amekkorát kellene. "Tabu". 
Fontosnak tartom, hogy csak olyat írjak le, ami mellé 100%-ban oda tudok állni - és ez a téma az a téma. 

Ezzel a regénnyel, a regényemmel adni akarok magamból valamit az olvasóknak. Adni a tudásomból, szeretetemből, időmből, magamból. 





Közel sem vagyok még kész - tudom, hogy legalább annyi munkaóra áll még előttem, mint mögöttem. És én minden egyes percet, leírt és törölt mondatot imádok. Nekem tehát a saját, készülő regényem a jelenlegi kedvencem, az örök kedvencem. 


Mégis, ha valaki egy társaságban megkérdezi, hogy melyik a kedvenc regényem nem a sajátomat említem elsőként - utána ugyanis túl sok a felmerülő kérdés. 
Megnevezni a kedvenc regényemet nem könnyű, leírom inkább a TOP 5 regényemet.


Henry - a punk könyvtáros- időben hontalan személy. Amikor először találkozik Clarerel, a lány hat éves, a férfi harminc. Amikor összeházasodnak, Clare huszonkettő, Henry még mindig harminc... Egy furcsa genetikai gebasz miatt Henry ugrál az időben - és a legváratlanabb pillanatokban váli köddé. Ilyenkor múltja, vagy jövője egy meghatározó pillanatában találja magát. Ezzel a rendellenességgel átkozva próbálnak Clarerel túlélni, szeretni, családot alapítani. 

Miért tetszett?
Az időutazó felesége pont egy olyan állapotomban talált rám, amikor úgy éreztem minden egyes sora rám illik. A férfi időről-időre eltűnik, a nő pedig jó nőként mindig várja a hazatértét. 


Camryn fiatal, depressziós, amerikai lány. A múltja és a jelene kilátástalansága miatt egy nap úgy dönt, hogy felszáll egy buszra, ami éppen akkor indul valahova. A buszon aztán belebotlik a jóképű, szexi, tetovált (perfect book-boyfriend) Andrew fiúkával, akivel aztán évődnek néhány oldalon keresztül a boldog beteljesülésig.

Miért tetszett?
Mert évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy milyen lehet felszállni egy buszra, ami éppen akkor indul valahova. Feloldani a blokkokat, kilépni a komfortzónából, letenni a hátizsákot. 


A Hunyadi testvérek szüleit brutálisan meggyilkolják egy lövöldözésben. A gyerekek ígéretet tesznek apjuk halálos ágyánál arra, hogy megbosszulják a szüleik halálát - ők pedig ráunva a rendőrség tehetetlenségére maguk kezdetnek el igazságot osztani az idegenlégióból éppen hazaérkező katona testvérrel az élen. A szálak messzire, félelmetes magasságokba vezetnek...

Miért tetszett?
Fontos megemlíteni, hogy Gaál Viktor pszichológus - ennélfogva az emberi lélek legtitkosabb bugyrait is ismeri. A regény során annyira mesterien keveri a szálakat, a pazarul átgondolt és felépített cselekmény iskolapéldája a könyv.


Igen, ide direkt nem írtam könyvcímet, mert nem tudok választani. Nagyon szeretem Gerlóczy fanyar humorát, a cinikusságát, a stílusát. 


Igen, kitaláltátok, itt sem tudok választani :] Nem igazán szoktam erről beszélni, de én bizony Kepes András miatt "lettem"  (a helyes szó igazából a miatta tanultam) újságíró. Már egészen kölyökkoromban imádtam nézni a műsorait, a Világfalut, a Desszertet, mindent. Egyszerűen lenyűgöz az agya - nem véletlenül került fel a 101-es listámra az, hogy "találkozni Kepes Andrással"
Ő egyfajta példakép számomra - folyamatosan inspirál arra, hogy jobb legyek, fejlődjek.

Egyszer olyan jól fogok írni, mint ő. Na akkor büszke leszek magamra! 





1 megjegyzés:

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!