#42 Szelencevászon

Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem vagyok az a filmet nézős, moziba járós típus. Ha mégis mozizásra adom a fejemet akkor már a belépésnél lábon kihordok egy infarktust -hova az viharba tettem a jegyet?!-; után jön a fenekemen kihordott agyérgörcs, amikor a legmagasabb néző vagy Miss magasra kontyolt feltupírozott frizura kecsesen lezuttyan az előttem lévő székre. Egy szó mint száz, valami oltári jó főszereplőnek filmnek kell lennie ahhoz, hogy moziba menjek. 

Egy kedves kolléganőm már hetek óta arról beszél, hogy az Agymanók mennyire kedves filmnek ígérkezik, többször körbemutogatta a telefonján az előzetest, mi többiek pedig mosolyogva bólogattunk, hogy igen, igen. Később, egy másik kedves kolléganő (Szia Carmen!) felvetette, hogy meg kellene néznünk a "fejecskés hangos rajzfilmet!", és bár a mozi egyáltalán nem az én terepemen, mosolyogva bólogattam. Egy hat fős csapattal felkerekedtünk tehát, hogy csapatmunkával Szerencsére a legutolsó mozis látogatásnál biztonságban tartottam az összes jegyet, és egy, a székből ki nem látszó kisfiú ült előttem - így kicsit szerethetőbb a filmszínház. 

Ültünk tehát szépe egymás mellett és próbáltuk nem kiborítani a kukoricát, amikor elkezdődött, khm, valami... Valami, ami nagyon nem az a film volt, mint amire jegyet váltottunk - kezdetét tette tehát a másik gyomrába könyöklés "Biztos, hogy jó terembe jöttünk?" és "Ez meg mi a szutyok?" A Pixar ugyanis elkészítette a Láva c. animációs rövidfilmet, amelyet csak és kizárólag az Agymanók előtt vetítenek. A filmben Uku a szomorú kis vulkán vágyakozik a szerelem és egy csinos vulkánlány (Lele) után, miközben szerelmes delfinek  ugrándoznak körülöttük. Szerény véleményem szerint ezzel a Pixar megalkotta az egyik leggiccsesebb alkotását. Akit esetleg érdekel a Lava, az itt tudja lecsekkolni.

Most, hogy túljutottunk Ádámon és Éván, jöjjön néhány sor a filmről is ;]

Az Agymanók a Pixar filmstúdió legújabb egész estés animációs filmje, amelynek középpontjában a 11 éves Riley - pontosabban Riley érzelmei, agymanói állnak. Nem kell megijedni, a kislánynak nincsenek mentális problémái, a készítők csupán azt mutatják meg nekünk egyszerű földi halandóknak, milyen is az emberi elme belseje. Riley egy cuki, szöszi, belevaló hokis minnesotai tizenegy éves, akit a szülei szeretnek, a hokiban tehetséges, barátnőjével pedig nonstop kacarászik egészen addig, ameddig a szülei egy szép napon be nem jelentik, hogy elköltöznek San Franciscoba. 

A történet színtere a kislány tudata -Fejhadiszállás-, és meglepő módon Riley a történet mellékszereplője, a főszerepet ugyanis az érzelmei - Derű, Bánat, Harag, Undor, és Majré kapták. Derű az első számú agymanó, ő felel a boldogságért, és érthető módon sosem szeretné, hogy Bánat bármire rátegye a kezét Riley tudatában, és szomorúvá tegye a kislányt, vagy az emlékeit. Riley személyiségét az úgynevezett Személyiség szigetek (család, móka, barátság, hoki) határozzák meg, a Fejhadiszállásra bekerülő emlékeke mind-mind ezeket a szigeteket erősítik. 

Minden érzelem pontosan tudja hol a helye, mikor kell előlépnie, mi a szerepe a Fejhadiszáláson- kivéve Bánatot. Ő az, akire a többiek kicsit ferde szemmel néznek, Derű pedig (aki egy elég erőszakos agyribinekmanónak tűnik) erőszakosan próbálja távol tartani Bánatot az emlékektől, és az érzelmeket kezelő hipermodern potméterekkel ellátott kezelőpulttól.
Egy szerencsétlen baleset után Derű és Bánat kikerülnek a Fejhadiszállásról, és a kislány érzelmeit a hadiszálláson maradt másik három érzelem befolyásolja, alakítja - ezek hol vicces helyzetbe keverik Rileyt, hol kutyaszorítóba keveredik, amikor egy undok-haragos megnyilvánulása után az apaagymanók atyai szigorral elzavarják a vacsoraasztaltól.
Még Undor, Harag és Majré a Fejhadiszálláson szerencsétlenkednek Derű mindent elkövet azért, hogy visszajusson a többiekhez - gondolom nem kell megemlíteni, hogy Bánatot is húzza magával Riley elméjén. A film gerincét ez a küzdelem adja: Derű vonszolja magával Bánatot Fantáziaországon és az Álom Stúdión keresztül, miközben a többiek nem tudják pótolni, helyettesíteni a házon kívül lévő érzelmeket...

Az Agymanók zseniális, jól átgondolt, szépen felépített történet, amihez csodálatos grafikai és animációs munka párosul. A szereplők jelleme, és megjelenése is teljesen egyedi, nem hasonlítanak senki általam ismert szereplőre. (Jó, Derű néha Csingilinges vonásokat tükröz...)
Mégis, a legszimpatikusabb a filmben az az üzenet volt, amellyel azt állítja: néha szomorúnak lenni is teljesen oké - nem kel 0-24-ben BlendaMed reklámként vigyorogni a világban miközben a réten szedett vadvirágokból koszorút készítünk a hajunkba, és cigánykerekezés közben a Happy c. számot dúdoljuk, miközben mindenkit a keblünkre ölelünk. Néha teljesen rendben van, és "megengedett" a szomorúság, a bánat, a könnyek.

Egyetlen egy dolog van, amit nem értettem a filmben: az oké, hogy a san franciscoiak tönkretették a pizzát a brokkolival, de túlzás azt állítani, hogy az egészet a hawaiiak kezdték az ananásszal...

Akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését, annak jó szórakozást kívánok a filmhez! Akinek nem volt elég a Szelencevászonos bejegyzés, talán az előzetes megtekintése után lecsekkolja, mikor vetítik legközelebb a filmet.