2015. július 1.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Nem kívánok mást, csak iziben egy nászt! - Álomesküvő


Azt hiszem nem is tévedek olyan nagyot, amikor azt mondom 5 éves korában minden kislány menyasszony és anyuka akar lenni. Farsangkor menyasszonynak öltöztünk, és a báli időszak letelte után a szüleink csak akkor tudták lerángatni rólunk a ruhát, ha ígértek helyette másikat. 

Aztán telt múlt az idő, és már nem a vörös hajú szeplős, labda jelű Ádám volt a férjjelölt, hanem jött egy Dani, egy Tomi, egy Péter, és ezek a nevek szépen ismétlődtek az évek alatt. Az "álomesküvő" a férjjelöltek nevével együtt változott, még a végére nem maradt semmi az eredeti, 5 éves koromban megfogalmazott elképzelésekből. (Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az "Anya, és akkor majd én egy unikornison bevágtatok, és az Ádám meg jól elvesz feleségül!" már a kiötlés pillanatában halott ötlet volt.)

Az évek során különcebbnél különcebb elképzeléseim voltak az "álomesküvőről". A középiskolás éveim alatt a Grassalkovich kastély volt az álomhelyszín egy hosszú, csipkeujjú ruhával és Mogyoródig érő csipke uszállyal. Gondolom nem kell mondanom, hogy ennek  a csodálatos és előkelő helyszínnek az oltárjánál személyesen Harry herceg várt rám, miközben bátyja Vilmos az első sorból integetett nekünk. 
Az álom elbukott: Harry herceg több ezer mérföldre él tőlem; nincs az az ember, aki meg tudná fizetni az álomhelyszínt. 


Miután a kapcsolatunk Harry herceggel csúfos kudarcot vallott (azt a csalfa mindenedet!) változott a helyszín: ekkor már egy óriáskerék tetején szerettem volna kimondani a boldogító igent. Álmaimban a legfelső kosárkában szédelegtünk álldogáltunk volna az anyakönyvvezetővel és a tanúkkal, az örömszülők és a násznép pedig a többi kosárkából osztozhatott volna velünk a igenünkben. 
A fogadást egyszerűen elintéztem volna: hotdog, sör, vattacukor - és apukám javaslatára egy hányózacskó.

Az álom elbukott: elvitték az óriáskereket a Vidámparkból. 

Hosszú álomszövögetés után eljutottam oda, hogy talán nem is szeretnék férjhez menni - elvégre én sosem voltam az a "habos képviselőfánknak öltözöm és mulatós zenére ropom hajnalig a soha nem látott rokonokkal" lány. 

Ha egyszer mégis jön majd valaki, aki miatt változik az álláspontom, akkor egyszerű, de emlékezetes dolgokat szeretnék - olyan helyszínt, zenét, élményeket, amelyeket az évek elmúltával majd mesélhetek a kölyköknek. "Apádnak azóta van tériszonya, mióta az óriáskerék tetején megházasodtunk", vagy "Anyunagyi ragaszkodott ahhoz, hogy kalapot viseljen az esküvőn", vagy "Apanagyapa így táncol Szívem", "Oh igen szívem, azt a fényképet a keresztanyád készítette egy eldobható fényképezőgéppel".

Lényegtelen tehát, hogy hol, hogyan, mikor (khm, május vagy szeptember, én nem leszek a melegtől elolvadó menyasszony) lesz az igen -ha lesz igen-, de abban biztos vagyok, hogy bájosan rock'n'rollos lesz, Bánkuti András-Fazekas István-Stiller Ákos-Kecskeméti Dávid négyes bőszen exponálgat, és én nagyon boldog leszek valahol, édesanyám menyasszonyi ruhájában. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!