Szelencevászon - Szelencefélsiker - Kramer kontra Kramer

Szelencvászon - Szelencefélsiker

Kramer kontra Kramer

Többször említettem már, hogy a filmnézés nem igazán tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé – vagy nem tudok végigülni nyugton két órát, vagy nincsen összefüggő két órám, hogy megnézzek egy filmet. Az időhiány vagy a „kikapcsolom mielőtt leragad a szemem” érzés miatt sokszor előfordul, hogy egy filmet sorozatszerűen, két-három-négy, vagy hosszabb filmek esetében öt részletben nézek meg.

A mai Szelencefélsikerben a Kramer kontra Kramer lesz terítéken, ami rögtön két listapontban is megállná a helyét: szerepel az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz listán, illetve 1980-ban elnyerte a legjobb filmért járó Oscar szobrot is.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy tetszett a film, nyissátok ki a mai Szelencét!

Nyomokban spoilert, és mogyorót tartalmaz.

A Kramer kontra Kramer meglepő módon egy Kramer nevű amerikai házaspárról szól. Mondhatni teljesen klasszikus felállásban az édesanya (Meryl Streep) neveli otthon a cuki szöszke hat év körüli kisfiúkat Billyt (Justin Henry), még a reklámszakmában tevékenykedő édesapa (Dustin Hoffmann) keresi a kenyérrevalót.

Egy nap azonban a takaros kis feleség úgy dönt, hogy önállóságra vágyik, összepakol, és elhagyja a férjét, és a gyermekét. A férje abban a pillanatban rászakad minden, a munkája mellett az ő nyakába szakad a házimunka, a gyerekfelügyelet, a reggeli-ebéd-vacsora készítés, egy szóval minden. Az első hetekben minden nagyon döcögősen megy, a reggeli bundáskenyérben több a tojáshéj mint a kenyér, és az apa-fia kapcsolat is olyan döcögős, mondhatni idegen. Természetesen a helyzet javul, apa és fia is teljesen jól felveszik egymás ritmusát, csiszolódnak, összerázódnak, kapcsolatuk jóval szorosabbá válik, mint annak előtte.

Nem ilyen rózsás a helyzet azonban a férj munkahelyén, mivel a főállású apaság, és a rengeteg teendő a munka rovására megy, így Tedet menesztik szinte abban a pillanatban, ahogy megfeledkezik egy igen fontos határidős munkáról. A munkanélküliség mellett azonban akad még egy probléma: felbukkan Billy anyja, Joanna, aki ismét magához akarja venni a kisfiút.

Kramerek ügyvédhez fordulnak, megkezdődik a válóper, és a válóperrel járó szokásos mocskolódás. Tárgyalás tárgyalást követ, és a bíróságon mindkét fél igyekszik aláásni a másikat, hogy neki ítéljék a gyereket. Az ügyvédek szétcincálják a tanúkat, a két szülő pedig kétségbeesetten igyekszik bizonyítani azt, hogy ő a jobb szülő – ami az egyik oldalnak pro, az a másiknak kontra. Könnyek, feszültség, düh, harag, minden sérelem a felszínre kerül, és néhány pillanatig az ember azt hiszi, ezt az ellentétet egyszerűen nem lehet megoldani.

A bíró azonban mégis meghozza a döntését, és az édesanyának ítéli a kisfiút, amitől az édesapa teljesen összetör. Az összetörés nem tart azonban sokáig (nem is tarthat, hiszen lassan a film utolsó tíz percénél járunk), hiszen el kell magyarázni Billynek, hogy miért kell ezután a mamájánál laknia. A film egyik legszívszorítóbb beszélgetése ez, Billy és Ted sétálnak a parkban, ahol az apa gyereknyelven magyarázza a válást, a kisfiú pedig zokogva a hétköznapi dolgokról kíváncsiskodik. Hol fog aludni? Hol lesznek a játékai?

Eljön Billy költözésének a napja, és a történet nem várt fordulatot vesz: Joanna lemond Billy felügyeleti jogáról, és belátja, hogy a kisfiúnak az apjánál a helye.

Snitt.

Vége.

Stáblista.

A Kramer kontra Kramer régóta szerepelt a „szeretném majd egyszer megnézni” listámon, néhány évvel ezelőtt a könyvet is elkezdtem olvasni, de félbehagytam. Ha röviden kellene megfogalmaznom a véleményemet, azt mondanám a film összességében tetszett. A történet (sajnos) hétköznapi, két szerető szülő küzd az egyetlen gyerekük felügyeleti jogáért, és egyikük sem riad vissza az eszközöktől még akkor sem, hogyha éppen úgy kell összekuporgatniuk minden centet az ügyvédi munkadíjra. Ugyanakkor annyira keserű az egész – látni azt, hogy két ember akik egykor szerették egymást és közösen felelősséget vállaltak egy új életért, képesek ilyen acsarkodásra.

A színészek, Meryl Streep és Dustin Hoffmann zseniálisak, Streepnek szinte erőlködnie sem kell, annyira természetesen „kisujjból” hozza a megtört anya karakterét, miközben Hoffmann parádézik a mindenhol mindenben helytálló apa szerepében.

Ha van rá lehetőségeteket, mindenképpen nézzétek meg a filmet. Ha elvált szülők gyereke vagytok akkor azért, ha nem, akkor azért.

Esetleg láttátok a filmet?