#17

Ignite Budapesten - újabb SIKER

16 éves szertelen kis kölyök Bambi voltam, amikor egy koncert után meghallottam egy dalt a ZP-ben. Nem tudtam ki az előadója, vagy mi a szám címe, de megtetszett. Zeneszakértő ismerőseimnek előszeretettel dúdolgattam random helyeken, "Te biztosan ismered!" felkiáltással, de többet inkább a számra tapasztották a tenyerüket, hogy inkább táncoljak, mert a port jobban bírják.

Szomorú kis kölyök Bambi voltam tehát, dalcím sehol, előadó sehol - esélytelen voltam, mint karácsonyi ponty a reklámzacsiban. Egyik nap aztán, amikor a youtubeon kattintgattam céltalanul, megtaláltam a zenekart, és gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez bizony az Ignite volt.

Még néhány kattintás, és megtudtam mindent a magyar-amerikai ("magyarikai") Téglás Zoliról, és a bandáról. Külön érdekesség még, hogy Téglás Zoli később együtt dolgozott a kedvenc magyar bandámmal is.

Az Ignite január végén és február elején két koncertet is adott Magyarországon, volt egy zúzós este a Barba Negrában, és egy lightosabb, akusztikus fellépés az A38-on. Először igazi telhetetlen méhecskeként mindkét bulira el akartam menni, végül azonban csak az A38-ra jutottam. 

A koncert több első is hozott az életembe, ugyanis ez volt az első vasárnap esti koncertem, az első Ignite koncertem, és az első látogatásom az A38 hajón. (Nekem, az instant paragépnek kicsit félelmetes ez a "koncert egy hajón" téma, és sokszor azon kaptam magam, hogy menekülési útvonalat keresek [tudom, kezeltessem])

Fotó: Baksa Gábor, mno.hu

Ha egy szóval akarnám jellemezni a koncertet azt mondanám, hogy fenomenális volt. Téglás Zoli vérprofi előadó, aki pontosan tudja mikor mit és hogyan kell mondani a közönségnek, hogy az a húsukba marjon.

Én az a lány vagyok, aki nem mond nemet egy igazi gitárhúrtépő-gitárszólós-hajrázós-üvöltős-ne-öntsd-ki-a-sört koncertre, sokáig életfilozófiámnak vallottam, hogy "Szóljon olyan hangosan a zene, hogy ne halljuk, ahogyan összeomlik körülöttünk a világ!", ám ahogy korosodom (sicc!) úgy értékelem egyre jobban az akusztikus estéket. Van ezekben az "én-és-a-gitár" estékben valami bensőséges, valami, amitől a piszkos kis intim részletek hirtelen a helyükre kerülnek, mint egy kirakósban. 

Ugyanazok a dalok, mégis más a közeg, más az üzenet, mást közvetít. 

Élmény vagy Téglás Zoli.

Sosem voltam az a lány, aki bálványokért rajongott volna - már a "rajongani" szóban is van valami, ami a elborzaszt- viszont mindig felismertem azt, ha valaki a zenéjével, dalszövegével, vagy éppen a buzdító beszédével (amit a nagyon cuki [tudom, egy férfi nem cuki, de na, értitek]akcentussal ad elő) mint valami katalizátor elindít bennem valamit. Téglás Zoli pont ezt tette. Szóval köszönöm!

És végül az egyik kedvenc dalom az estéről: