#72 {Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Aha, értem. És a szabadidődben mit csinálsz?

A maga módján vicces és érdekes dolog ez a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kezdeményezés. Van egy maroknyi blogger csapat, akik kéthetente szerdánként ugyanarról a témáról elmélkednek. A kisorsolt bejegyzés témák között akad könnyedebb, akad elgondolkodtató, akad tipikus bloggeres, akad olyan tipikus első randis.

A mostani témánk, a hobbi szerintem egy tipikusan első randis téma. Lelki szemeimmel látom, ahogyan ülünk egymással szemben, és a „Van tesód/kutyád/kismacskád/nemi betegséged/erkölcsi bizonyítványod/dínód/bartánőd?” idegtépő kérdések után csak annyit kérünk a másiktól, hogy meséljen a hobbijáról.

Mert egy hobbi lehet érdekes, lehet izgalmas, lehet „húdevagány!”, lehet népszerű, lehet sportos, lehet átlagos, és lehet unalmas. Ha kíváncsi vagy, engem mi kapcsol ki, és szívesen aggatnál valami jelzőt a hobbimra, nosza nyisd ki a Szelencét!

Az egyik dolog, ami kikapcsol, az a fényképezés, azon belül is a makró fotózás. Egy-egy fényképezés során mindig arra törekszem, hogy visszaadjak valamit – egy érzést, egy hangulatot, egy pillanatot- annak, aki a képeimet nézi. A fényképezés számomra pillanatba zárt szabadság.

Mégis, szeretek az apró tárgyakkal, élőlényekkel, ékszerekkel, növényekkel szöszölni. Szeretem a harmatcseppen megcsillanó fénypászmát, az apró, mások számára jelentéktelen részleteket. Kedves fotóriporter tanárom, Bánkuti András mondta nekem egyszer: „Nagylány, te szereted az ilyen mocskos intim részleteket!” – és ez így van. A nagy egész sok apró részletét szeretem, a parányi mozaikkockákat, a cseppeket a tengerből. A Szelencetitkokat.

Mégis, amit igazán a hobbimnak neveznék, azt <<egy előző {VKP!}-s>>, illetve egy <<Szelencesikeres>> bejegyzésben már pedzegettem - én bizony a könyves lány vagyok. A könyvet vásárló, ajándékozó, cipelő, kölcsönkérő és visszaadó, ajánló, az olvasó lány. Mindezek ellenére úgy gondolom, az olvasáson kívül van még valami, ami alapvetően meghatároz engem, és ez nem más, mint az írás.

Az egyik legjobb dolog, ami az életemben történt velem, hogy megtanultam írni. Róni az ákombákom betűket, hogy aztán szavakká és mondatokká álljanak össze, megszülessen a szöveg, és izgulni, hogy ki olvassa majd el.

Szeretek írni. Szépen, komótosan papírra, töltőtollal, golyóstollal, radírozható tollal, rotringgal, ceruzával, bármivel amivel írni lehet. Szeretem a Word fehér pixellapját, az ugráló kurzurt, és a lehetőséget, amit ad. Lehetőséget a kibontakozásra, egy új történet megszületésére, tündöklésére, és szeretésére. Szeretem az érzést, amit az írás ad – felpezsdít, megmozgat, elevenné tesz, mintha elöntene az adrenalin, és a fejemben-vénáimban-mindenhol apró, parányi boldogságbuborékok pattognának minden egyes mondat után.

Az írás az én hobbim.

          Mi a tiéd?