{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Biztos, hogy azt mára kellett elolvasni? - Kötelező olvasmányok

Nagy rajongója vagyok a szavaknak, mondatoknak, szövegeknek, könyveknek. Szeretek a fotelba kucorodva, a pamlagon gubózva, a BKV-n ülve/állva, a fürdőkádban eltunyulva, vagy az ágyamban olvasni. Most kellene jönnie annak a mondatnak, hogy nem volt ez mindig így, de ez mindig is így volt – én már csak az az olvasós lány vagyok.

A mai {VKP!} témája a kötelező olvasmányok: mi az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, illetve mi volt a kedvenc kötelező olvasmányunk az iskolában.

Ha kíváncsiak vagytok szerintem mi az, ami kihagyhatatlan, és melyik kötelező olvasmányért rajongok még mind a mai napig, nyissátok ki a mai Szelencét!

Bár a középiskolai irodalomórákon mindig mondták, hogy Az ember tragédiája nem egy könnyű olvasmány, én szinte az első sortól kezdve megveszve rajongtam Madách drámájáért. Első olvasásra leszűrtem belőle azt, amit a tankönyv megkívánt, második olvasatra azt, amit a tankönyv és az óra megkívánt, harmadikra pedig kimazsoláztam belőle azt a pluszt, ami miatt annyit jelentett, és ennyit jelent még a mai napig is.

Az ember tragédiája az egyik legtudatosabban felépített drámai költemény, amelyet valaha olvastam. A színek mérnöki precizitással követik egymást, Ádám mindig annyira tragikus amennyire tragikusnak kell lennie, Éva pedig mindig úgy jelenik meg, ahogyan a helyzet megkívánja.

Ha középiskolában nem nyerte el a tetszéseteket, érdemes vele felnőtt fejjel tenni egy próbát – teljesen más a hatása otthon a karosszékben olvasva, mint egy kemény iskolai padban az óra végét jelző csengőre várva türelmetlenül.

„„Vagyok” – bolond szó. Voltál és leszesz. Örök levés s enyészet minden élet.” Madách Imre: Az ember tragédiája

Ha arról kérdeznek mit érzek én magam kihagyhatatlannak és kötelezőnek, első lépésben két részre – magyar és világirodalomra- bontanám az elolvasandó könyvek listáját.

Kortárs magyar írók közül Kepes András az egyik nagy kedvencem, a Kepes-krónika Történetek c. riportkötetéről egyszer már áradoztam <<itt>>, és ezt a rajongásomat azóta is töretlenül fenntartom.

Ha egyetlen Kepes könyvet vesztek csak a kezetekbe, mindenképpen ez legyen az!

„Akinek halálhírét keltik, az a babona szerint száz évig él. A mi családunkban egyébként is sokáig élnek az emberek, ha hagyják őket, apám egyik nagybátyja kilencvenkét éves korában kezdett el szanszkritül tanulni. Száz év felé érdemes megtanulni egy holt nyelvet, gondolhatta. Előbb-utóbb jól jöhet.” Kepes András: Történetek

Kepes totális ellentéte a szabadszájú Gerlóczy Márton, aki húszas évei elején robbant be a magyar irodalomba Igazolt hiányzás című regényével. Azóta sokat csiszolódott, érett, ivott és tapasztalt, én pedig rendíthetetlenül olvasom a megjelent könyveit.

Ha egyetlen Gerlóczy könyvet vesztek a kezetekbe és szeretitek az nem éppen hétköznapi útleírásokat, akkor a Check-in legyen az egyetlen, ha kíváncsiak vagytok milyen egy csemegepultos napja és élete, és hogy romlottabbak-e a húsok mint a történetben szereplő nők, akkor A csemegepultos naplója c. könyvét ajánlom.

„Arra gondolok, hogy ha hazamegyek, megcsinálom én is a magam albumát. Mindennap lefotózkodom a kocsma előtt. Amikor érkezem, és amikor távozom. Ha ezt megcsinálom, az utánam következő generációk végiglapozhatják majd az életemet. Nézzétek gyerekek, milyen szépen pusztult meg a Lajos bácsi, milyen elegánsan, milyen finoman.” Gerlóczy Márton: Check in

Ha már a Mártonoknál tartok, nem hagyhatom ki a felsorolásból Simon Mártont. Simon Márton sokaknak ismerős lehet a hazai slam poetry életéből, de szerencsére amikor éppen nem slammel, akkor is olvashatjuk a gondolatait eddig megjelent köteteiben. Személyes kedvencem a Polaroidok, amit inkább érezni kell, mint érteni – szerencsére a youtube-on meghallgathatjuk, ahogyan Simon Márton zenés kísérettel olvassa a Polaroidokat.

356. Halálfélelem és 
halálfélelem 
között is van különbség.

Simon Márton: Polaroidok

Néhány évvel ezelőtt került a látóterembe Helena Silence Enigma c. regénye. Az írónő –nevével ellentétben- magyar, és én szeretek magyar íróktól olvasni. Megnyugtat, amikor az anyanyelvemen olvasok, és egy idegennyelvű regény magyar fordítása felett nem szeretek azon morfondírozni, hogy valóban azt olvasom-e, ami oda van írva, vagy ez is csak egy félrefordítás…? No, visszatérve az Enigmára, ez az egyik legtudatosabb felépített, és legszebben megírt történet, amelyet az utóbbi néhány évben olvastam. A szereplők éppen annyira hétköznapiak, mint amennyire különlegesek a képességeik miatt, ugyanakkor igazán emberiek. Amikor ez a könyv szemérmesen pislog rátok a könyvesbolt polcairól, ne habozzatok visszakacsintani!

„Ismered az érzést, amikor összeveszel egy számodra kedves személlyel, és ha nem intézitek el rövid időn belül a nézeteltérést, akkor a békülés egyre nehezebbé válik? Egy idő után már szinte lehetetlen lesz.” Helena Silence: Enigma

Evezzünk most nemzetközi vizekre!

Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek c. regényéről már áradoztam egyszer a Szelencén, illetve később a filmadaptációról is írtam. Szerettem ezt a regényt olvasni, olvastatta magát, és végig az „akarom-hogy-vége-legyen-mert-érdekel-a-vége-de-mégsem-akarom-hogy-vége-legyen” érzésem volt. Sajnos vége lett.

„Feleség vagyok, anya és barát, nemsokára nagymama is. Még mindig vannak érzéseim, még mindig megértek dolgokat, és méltó vagyok az ezekben a kapcsolatokban rejlő szeretetre és örömre. Még mindig tagja vagyok a társadalomnak. Az agyam már nem működik kifogástalanul, de a fülemmel odaadóan hallgatok meg bárkit, lehet sírni a vállamon, és a karommal átölelem a többi beteget.” Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek

Kicsi vidámabb vizek felé kanyarodnék egy gyors indexelés után, J.A.Redmerski: A soha határa c. regényével. Már a könyv címe is annyira érdekfeszítő – van benne valami apró kis ellentmondás és játékosság. Ez fogott meg először. Amikor olvasni kezdtem, az első 20 oldal után azt gondoltam: ennyi? Tényleg csak ennyi van benne? Pedig már a címe is jóval többel kecsegtetett. Nem volt mit tenni, olvastam tovább, és a 40. oldal környékén már le sem akartam tenni. Ez az a regény, ami megfoghatóvá teszi a sokak által előszeretettel hangoztatott Carpe diem!

„Csak te és egy hátizsák a legszükségesebb holmikkal. Nincsenek számlák. Nem kell mindennap ugyanakkor felkelni, hogy bemenj a munkahelyedre, amelyet utálsz. Csak te és a nagyvilág. Soha nem tudod, mit hoz a holnap, kivel futsz össze, mit eszel ebédre, és hol hajtod álomra a fejed.” J. A. Redmerski: A soha határa

Végül, de nem utolsó sorban kötelezőnek ajánlanám Władysław Szpilman A zongorista c. regényét. A könyv legalább annyira nyomasztó, mint a film, ám minden sora kincset ér- nekem biztos. Ha érdekel a második világháború, és kíváncsian olvasod a témával foglalkozó könyveket, akkor A Zongorista neked való.

„Remegve helyeztem ujjaimat a billentyűkre. A változatosság kedvéért most zongorázással válthatom meg az életemet. Két és fél éve nem gyakoroltam, ujjaim elgémberedtek, a körmömet azóta nem vágtam, hogy leégett a ház, ahol bujkáltam.” Władysław Szpilman: A zongorista

Kíváncsi vagyok! Mi volt a kedvenc kötelező olvasmányotok az iskolában? És melyik az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia?