Szelencegondolat

Sajnálom.

Ezzel szeretném kezdeni a mai Szelencegondolatot, amit nevezhetünk akár Szelencementegetőzésnek is. Az elmúlt időszakban nem voltam éppen a helyzet magaslatán – minden olyan sok lett egyszerre, a munka, a tennivaló, a „persze, persze”, a megcsinálom, a „mindjárt ott vagyok, rohanok!”, hogy a Szelence teljesen háttérbe szorult.

Az ötletek naponta gyűltek, random cetlik, szavak, mondatfoszlányok kerültek elő táskák és khm, kispárnák alól, de egy foszlány sem akart összeállni egy egésszé, egy egész bejegyzéssé, és kéthetente szerdánként a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} témáit is úgy nézegettem más blogokon, hogy a szívem teljesen belefacsarodott.

Ennyit a bánatról, és a könnyekről, hiszen a Szelence az egy boldog hely – így ennek fényében örömmel jelentem, hogy újra itt vagyok.

Illene pár szót ejteni a jövőről, illetve az eddigi –azaz a még nem publikus Szelencefélsikerekről és Szelencesikerekről is. Szerencsére az elmúlt időszak dúskál a Szelencefélsikerekben és Szelencesikerekben is, hiszen ismét jártunk olyan magyar városban, ahol eddig még nem, láttam néhány listához passzoló filmet, és megismerkedtünk egy olyan külföldi várossal, amit eddig csak képeslapon láttunk.

Hamarosan nyílik a Szelence, egy szuper témával jön a {Vigyázz! Kész! Posztolj!}, és mindjárt itt a július, az utazós bejegyzésekkel.

Nyissuk ki a Szelencét!