Szelencekonyha
– Szelencefélsiker
A
mézes-mustáros pácban fürdő csirkemell bazsalikomos tejszínes tésztával
Úgy gondolom,
szeretek főzni. Elpakolni utána viszont határozottan nem szeretek, ezt viszont
tudom. Részben ezért, részben pedig azért, mert nagyon szeretek új ízeket
kipróbálni, került fel a bűvös 101-1001-es listámra a 13-as tétel, „kipróbálni
három új receptet”.
A Szelencekonyha
előző bejegyzésében enchiládát készítettem, ma pedig mézes-mustáros csirkemellet
boszorkánykodtam bazsalikomos tejszínes tésztával.
Ha kíváncsiak
vagytok mi lett az eredménye a mai főzőcskének, akkor nyissátok ki a Szelencét!
A receptet Nor
receptje, és az aprosef.hu oldalon találtam rá.
Első lépésként
megmostam a csirkemellet, és csíkokra vágtam. Egy műanyag dobozba beledobáltam
a felcsíkozott csirkemellet, sóztam, borsoztam, majd mustárt, mézet, olajat
tettem rá, végül egy fél citrom kifacsart levével koronáztam a pácot. A
bepácolt csirkét néhány órára (ínyencebbek akár egy egész éjszakára) a hűtőbe
tettem pihenni.
Amikor a gyomrom
már jelezte, hogy izgatottan várja az ebédet, félbeszakítottam a csirke
pihenését a hűtőben, és a hideg után egy forró serpenyőben szépen átsütöttem a bepácolt
húst.
A csirke
sütésével párhuzamosan kifőztem a tésztát (ez nem volt egy nagy was ist das, mondhatni
az ebédkészítés legkönnyebb része volt), majd hozzáfogtam a bazsalikomos
tejszínes mártás elkészítéséhez.
Egy kisebb
lábosban felolvasztottam a vajat, citromhéjat reszeltem rá, és meglocsoltam a
citrom levével. Erre a vajas-citromos alapra sajtot reszeltem (a recept cheddart
és parmezánt ír, én füstöltet és holland lyukacsos sajtot használtam), és
türelmesen vártam, hogy felolvadjon a sajt. Amikor felolvadt a sajt, hozzáadtam
a tejszínt, és a friss bazsalikomlevelet, majd összefőztem egy kicsit a szószt.
Miután mindennel
végeztem (és örömködtem, hogy nem égettem meg magam semmivel) a tányérra tettem
a leszűrt tésztát, rá a mártást, végül a mézes-mustáros csirkemellet.
Hogy
tetszett a recept? Hogy álltok az új ízekhez?
Imádom a tésztás recepteket, amiket így össze kell a végén önteni. Ki fogom próbálni! :)
VálaszTörlésHa egy recept beválik, akkor szeretem újra és újra elkészíteni, de az új dolgok elől sem zárkózok el, amennyiben beszerezhető minden ("medvetalp és fürjtojás mindig van otthon" mondta anno Stahl Judit... :D )
Igen, Stahl Juditnak voltak ilyen szuper mondásai. Anno volt a műsorában egy rész, amikor Budai Péter séf egy meglepi dobozból főzött, ő is hasonlóan nyomta a dolgot "Ugye mindenkinél van otthon egy kis harminc éves konyakban ázott polipkar", és olyan hozzávalókat sorolt, amikről életemben nem is hallottam.
TörlésMiután kipróbáltad, mindenképpen számolj be róla, hogy hogy ízlett! Szerintem nagyon érdekes ízkombináció, a pikáns a mustártól, édeskés a méztől, a bazsalikomtól és a citromtól pedig igazán friss. Szerintem önmagában a tészta is megér egy főzést :]