2015. február 9.

#13



Minden ott kezdődött, hogy megláttam a neten egy karkötőt, és nagyon megtetszett. Valljuk be, nem nagy történet, egy nő élete során átlag naponta esik szerelembe valamivel - egy táskával, egy ruhával, egy cipővel, egy könyvvel, vagy valami kicsi csillogós csecsebecsével. 
Ha az ember emellett még Ági is... Nos, akkor naponta többször is szerelembe esik valamivel. Vagy valakivel.

Szóval ott tartottam, hogy megláttam a egy karkötőt, ami apró áttetsző matt gyöngyszemekből állt, azonban a sort megtörte egy matt fehér és matt fekete szem. Nagyon tetszett, valami láthatatlan erő húzott felé, de nem a megszokott "Vedd meg édes azt a kis gyöngysort!", hanem sokkal inkább a "Drágaszáááág!" módon. 

Megkérdeztem tehát drága Pankát (katt a nevére!), aki csodálatos karkötőket, fülbevalókat, nyakláncokat, és más egyéb csodás csecsebecséket gyárt, hogy mégis miből készülhetett a karkötő. Hetekig nyüstöltem vele, végül abban maradtunk, hogy matt hegyikristály lehet. 

Egyik nap munka után értesítőt találtam a postaládában, és eszemet vesztve rohantam a postára ahol a kedves bácsi közölte, hogy menjek vissza másnap. Kicsit szomorúan kullogtam haza, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit rejthet a levél. Másnap újult erővel csúszkáltam el a postára (szó szerint csúszkáltam, mert esett a hó), és gyermeki izgatottsággal téptem fel a borítékot a szakadó hóesésben a posta előtt. 
A borítékból előbújt A karkötő, amin Panka írása fityegett. 

Ajándék tőle-nekem. 

A Pankaékszer sokkal gyönyörűbb, egyedibb, és lenyűgözőbb, energikusabb, mint amit a képen láttam. Balgaság volt a másikat "drágaszááágnak" nevezni, mert az igazi, a nagybetűs Drágaszááág az, amit Panka készített. 

Köszönöm. Többet jelent, mint gondolnád. 

1 megjegyzés:

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!