Szelencepódium- Szelencefélsiker - az 1100. Dzsungel könyve

Szelencepódium - Szelencefélsiker

a jubileumi Dzsungel könyve

Szégyen ide, szégyen oda, be kell vallanom, hogy én bizony még soha, de soha nem láttam a Dzsungel könyvét színpadon. Az évek alatt megszámlálhatatlan alkalommal előjött, hogy egyszer, talán, valamikor, a jövőben el kellene látogatni a Pesti Színházba, és megnézni a Geszti-Dés szerzőpáros remekművét, mégsem volt rá soha alkalom.

Egyik nap, egy netes barangolás alkalmával futottam bele a hírbe, hogy a darab ismét fordulóponthoz közelít, méghozzá az 1100. előadáshoz.

Kapva kaptunk tehát az alkalmon, és megpróbáltunk jegyet vásárolni az előadásra. Kattintgatok a honlapon, mint a vakegér, és a szívem kihagyott egy ütemet, amikor láttam, hogy alig tíz jegy van az előadásra – nyilván péntek este nyolc óra volt ekkor. A neten sajnos nem tudtam kártyával fizetni, ezért az éjszakát álmatlanul hánykolódva töltöttem, és másnap reggel lélekszakadva rohantam az Alléba a közönségszervező pulthoz, hogy „Könyörgöm mondja, hogy még van négy jegy a Dzsungel könyvére!”

Volt.

Ki ne ismerné az indiai erdőben, farkasok között nevelkedő Maugli történetét, akit Bagira istápol, Balu pedig életre nevel? Ha nem is olvastuk Kipling novellagyűjteményét, a Disney rajzfilm jellegzetes képkockái sokak számára ismerősök lehetnek.

Maugli történetét hazánkban a Geszti Péter-Dés László-Békés Pál szerzőtrió állította színpadra, Hegedűs D. Géza rendezésében. Az előadás sikere mondhatni páratlan a magyar színjátszás történetében, hiszen ez az első olyan magyar zenés játék, mely ugyanazon a játszóhelyen, ugyanabban a rendezésben túllépte az ezres előadásszámot – ami valljuk be, nem kis teljesítmény!

Dés László egy interjúban azt nyilatkozta, „A dzsungel könyve nagyon hálás anyag, egyrészt a történet komplexitása és mélysége miatt, másrészt mert minden egyes állatszereplőhöz más-más zene passzol”.  Geszti Péter, akit szövegíróként jegyzi a darabot, a következőt mondja: „A dzsungel könyve a benne rejlő »duplacsavar« miatt igazán izgalmas, hisz’ a darabban emberek játszanak olyan állatokat, akik tipikus emberi tulajdonságokat jelenítenek meg.”

Duplacsavar ide vagy oda, a Dzsungel könyvének van egyfajta megmagyarázhatatlan hangulata – a táncosok precíz mozdulata, a jelmezek egyszerűsége, a színészek játéka, a zene és a szövegek együttese mind-mind meghatározó elemei a darabnak, nem szabad őket külön vizsgálni és apró mozaikkockákra szedni, itt bizony együtt kell nézni a nagy egészet.

Nem szeretném feleslegesen szaporítani a szót, ezt a darabot meg kell nézni.

Kisgyerek módjára kell szurkolni Mauglinak, hogy Balu ne üssön túl nagyot amikor beindul a pofonofon.

Felnőtt nőként kell szurkolni magunknak, hogy Balu halálakor ne zokogjunk hangosan – majdnem, ismétlem ez majdnem sikerült is.

Nagyra nőtt gyerekként kell mosolyogni azokkal a kisgyerekekkel, aki az előadás alatt vérmérsékletüknek megfelelően halkan vagy hangosan biztatják vagy éppen figyelmeztetik a szereplőket a közelgő veszélyre.

Kicsiknek, nagyoknak, telteknek és karcsúaknak, optimistáknak és pesszimistáknak, mindenki aki szereti, aki nem, aki szívből, aki igazán… Nektek ajánlom a Dzsungel könyvét.

A Szelencetitkok lista 37-es pontja: megnézni öt olyan színházi darabot, amit még nem láttam

5/1 – A Dzsungel könyve

Kedves Szelencenyitogatók! Nektek volt szerencsétek az előadáshoz?