Szelencetervek
– március
Az év első két
hónapja olyan gyorsan elröppent, hogy nemhogy tervezni nem volt időm, hanem
felocsúdni és szájtátva csodálkozni, hogy jééé már március van.
Januárban és
februárban elég sok minden történt, először azt hittem teljesen elbuktam egy
listapontot, aztán talán mégsem; aztán emiatt sírtam egy kicsit; aztán meg
kacagtam; aztán kétségbeesetten nekiálltam ennek-annak amolyan
figyelemelterelés miatt; aztán már csak aludni szerettem volna.
Pihenni,
feküdni, olvasni, nem agyalni, nem pörögni. Végül a szervezetem úgy döntött,
egy időre ismét némaságra ítél, egyrészt hogy ne jártassam állandóan a számat,
másrészt, hogy egy kicsit másra is figyeljek, mint a kimondott szavakra.
No de most, hogy
visszajött a hangom, és rohamtempóban közeledünk március 15-e felé (ez a
vízválasztó nap nálam, március idusától akkor is tornacipőt hordok, ha két
zoknit kell felvennem, hogy ne fázzon a lábam!), újult erővel vetem bele magam
mindenbe.
Ha kíváncsiak
vagytok, milyen terveim vannak márciusra, nyissátok ki a mai Szelencét !
- Villámolvasás
Nagyon régóta
kacérkodok egy villámolvasás tanfolyammal. Több ismerősöm is elismerően
nyilatkozott a tanfolyamról, hallottam sikertörténeteket, és a kíváncsiság is
hajt.
Már jelentkeztem
is a tanfolyamra, bár visszajelzést még nem kaptam, remélem gördülékenyen fog
menni minden, és áprilisban beszámolhatok majd arról, milyen is volt a
villámolvasás.
- Minimum három Szelencesiker/Szelencefélsiker bejegyzés
A helyzet az,
hogy a listáról akad néhány tétel, amit részben vagy egészben kipipáltam,
azonban beszámolni még nem sikerült róla. Elöljáróban annyit, hogy jártam egy
olyan külföldi városban ahol eddig még nem; láttam olyan filmet amit a
születésem évében forgattak, a többi pedig legyen meglepetés! Mindamellett,
hogy ezekről szeretnék végre beszámolni a kedves Szelencenyitogatóknak, nagyon
vágyom még néhány pipára a listapontjaim mellé, így márciusban ezeken (is)
szeretnék dolgozni.
- Hajrá könyv!
A barátaim, és
az ismerőseim is csodálatosak – ez nem is volt kérdés, ugye? Akármikor szóba
kerül a könyv, bíztatnak, lelket öntenek belém, és virtuálisan rugdossák a nagy
seggemet, hogy írjálmárírjálmárírjálmár. Egy ideje egy helyben toporgok, ennek
részben én magam vagyok az oka, részben az, hogy a fejemben ezer meg egy szálon
fut minden, és a könyv az ezeregyedik. Éppen ezért szeretném, ha márciusban
minimum tíz oldalt tudnék írni. Igen, tudom, miért csak tíz oldalt, ugye?
Azért, mert hétvégén megtanultam, hogy nem helyből kell ám felrohanni a hegyre…!
- Slam
Nagyon jó lenne
elmenni egy slam estre – egyrészt hiányzik, másrészt szeretem. Kell a
lelkemnek.
Kíváncsi
vagyok!
Nektek
milyen terveitek vannak márciusra?
Azt hiszem, a 91-es pontot kipipálhatod. :)
VálaszTörlésSőt, ha nem haragszol egy-két ötletet lopnék is...nagyon tetszenek:)
Mesélj :]]
Törlés