Szelencefélsiker
– A jnauári Ignite koncert
Januárban ismét
hazánkba látogatott Téglás Zoli és a zenekara, az Ignite. Igen, tudom, nos
valóban le vagyok maradva egy kicsit a bejegyzésekkel, de a januári Ignite
mellett (sem) szerettem volna szó nélkül elmenni.
Mióta tavaly az
A38-on láttam az Ignite-ot, szinte remegtem a vágytól, hogy újra színpadon
láthassam őket. Az A38-as buli annyira leírhatatlanul jó volt, hogy ott akkor
és azonnal újra látni akartam őket – az új bulira azonban majdnem egy évet
kellett várnom.
Ha kíváncsi
vagy, tetszett-e az idei Ignite, és várom-e a következő bulit, nyisd ki a mai Szelencét !
Nem szép dolog,
de leírom a bejegyzés elején: imádtam az idei koncertet, és alig várom a
következő Ignite bulit!
Idén egy kedves
barátommal, volt csoporttársammal Ildikóval vágtunk neki a Barbra Negrának –
szegény megtanulhatná már, hogy nem okos ötlet rám bízni az útvonaltervezést…
Kis kerülő után megleltük a koncerthelyszínt, és kezdetét is vette az ereszd el a hajamat, pontosabban
kezdetét vehette volna, de Ildikó aznap egy igen fájdalmas gyökérkezelésen partizott
a délelőtt folyamán, ezért már annak is örültünk, hogy egyáltalán eljutottunk a
koncertre. Mindezek fényében nagy bátorságra vall, hogy a teremben mégsem
álltunk meg az első sorig, és az egyik legjobb helyről, a színpad bal széléről,
első sorból buliztuk végig az estét.
Az Ignite ezen
az estén is egy erős, gitártépős koncertet adott, Téglás Zoli igazi
energiabomba a színpadon – ha rákötnének egy dinamót arra a pasira, egy évig
simán ellátná árammal az egész országot éjjel-nappal. Bár a koncert lemezbemutatónak
volt meghirdetve, szerencsére a régi, klasszikus Ignite dalok is előkelő helyet
kaptak a műsorban – fantasztikus élmény volt több száz emberrel együtt énekelni
(ordítani) a kedvenc Ignite dalaimat.
Ha van valami, amit bánok a koncerttel kapcsolatban az az hogy, bár idén is két bulit adtak, én csak az egyikre vettem jegyet...
A koncert végén
Zoliék dedikáltak is – mindent, nem csak a helyszínen vásárolt CD-ket és egyéb
relikviákat, sok fiú és lány ment haza Téglás Zoli autogrammal a teste
valamelyik pontján – bár itt Zoli mindig hozzátette, hogy „Kérlek, csak ne
tetováltasd magadra!”
Mi végül a
belépőjegyünkre kértük az autogramot, illetve sikerült egy közös képet is
lőnünk Zolival, sőt, még egy puszit is kaptam... ;]
Mindezek
fényében gondolom nem meglepő, hogy alig várom a következő Ignite bulit!
Szeretitek
az Igniteot? Van olyan együttes, aminek a koncertjét semmi pénzért ki nem
hagynátok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Szelencenyitogató!
Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!