Egészségügyis gyerek vagyok - ennélfogva életem egyik meghatározó része az egészségügy, a kórház, a testnedvek, a vér, és én vagyok az a lány, akinek a fejében a fertőtlenítő illata azzal a semmivel össze nem téveszthető "anyaszaggal" fonódik össze. A családban teljesen megszokott, és elfogadott dolog az, hogyha családi körben betegségekről, tünetekről, diagnózisokról.
Nálunk megszokott dolog, hogy a fájdalomcsillapító mellett ott lapul a gyógyszeres szekrényben (igen, külön szekrényünk van a gyógyszereknek) a fecskendő, a vérnyomásmérő, a sztetoszkóp, és "ki tudja mire lesz majd szükség" elv alapján, még a jó ég tudja mi minden.
A családban nálunk anyu a szurkálódó fél. Minden alkalommal amikor vért kell venni ő szúr meg (csukott szemmel!), ő ad be mindent olyan orvosságot, amit tűvel kell a szervezetbe juttatni. Éppen emiatt a "háttérszél" miatt amikor olyan helyzetben találom magam, hogy valaki más közelít felém egy tűvel, megrettenek. Eltalálja majd elsőre a szégyenlős, rejtőzködő vénáimat, vagy többször is meg fog bökni...?
A bűvös 101-1001-es listám egyik pontja (szám szerint a 43-as pont) a véradásról szólt - vért adni, minimum kétszer! A szerencsés véletlennek (...) köszönhetően az irodában ahol dolgozom, véradást szerveztek - mintha a listám szeretné megvalósítani saját magát.
Felkészültem tehát lélekben, magam mellé készítettem több liter vizet, és végig szlopáltam a délelőttöt, mint egy kiszáradt teve. (Nem, nem a púpjaimba raktároztam). Szóval ittam, és ittam, és ittam egész nap, a hasamban már egy egész békakolónia brekegett, én pedig a második liter víz és a már-megint-pisilnem-kell! környékén elvonultam vért adni.
Adatfelvétel, nyilatkozat töltögetés, hemoglobin szint (142) meghatározás után jöhetett az orvosi vizsgálat: vérnyomásmérés, és néhány kérés megválaszolása után mehettem is vért adni. Juhú!
A nővérke aki megszúrt, igazán profi volt, szúrás előtt megkérdezte van-e valami különleges kérésem (beszélni kell hozzám szúrás közben, anyuval általában ilyenkor szoktunk azon vitatkozni, hogy melyikünk csukja be szúrás közben a szemét...), és mire válaszolhattam volna, már bennem is volt a csinos kis tű.
A sok folyadéknak köszönhetően kb. 5 perc alatt lejött a vérem, és néhány percnyi "Szorítsa a bucit!" akció után mehettem is vissza dolgozni.
Mindenesetre azért a véradáshoz felvettem a csodálatos Panka karkötőmet (tessék bátran a linkre kattintani, mert csudiságok vannak ám ott!), egy kis plusz energiáért ;]
43/1 félpipa!
Az erős idegzetűeknek pedig egy véradós kép:
