#58 Szelencepolc Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek

Egyszer hallottam egy viccet.

-          Kisfiam, hogy hívják azt a gonosz németet, aki a holmimat dugdossa?

-          Alzheimer nagypapa, Alzheimer.

Azt hiszem, ez jellemző ránk, emberekre – viccet csinálni valamiből, mert ha nevetünk, akkor remekül tudjuk titkolni mennyire fáj.

Az októberi legjobb könyvélményem Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek c. regényéhez kapcsolódik.

Alice, a háromgyerekes amerikai nyelvészet professzorasszony a Harvardon tanít, és mindene megvan ahhoz, hogy igazi amerikai idilli élete legyen. Karrierje csúcsán van, Európa és Amerika szerte hívják előadni, tanulmányokat publikál, és biológus férjével –Johnnal- közösen könyvet ír. Gyermekei kirepültek, és boldogan élik az amerikai álmot. Magánélete és karrierje a csúcson van, minden vidám, szép, és mosolygós egészen addig a pontig, míg Alice észre nem veszi a változást saját magán: az addig precíz, mindent észben tartó nőből hirtelen egy feledékeny, szétszórt, kétségbeesett nő lesz.

Alicenél az orvosok korai Alzheimert diagnosztizálnak, és főszereplőnk élete abban a pillanatban fenekestül felfordul. Kérdések cikáznak át a korai Alzheimeres agyán: mi lesz a családjával, mi lesz a munkájával, hogyan fog előadást tartani, és tanítani a Harvardon?

Az Alzheimer kór alattomos betegség, a gondolkodás és a megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, elbutulással, majd gyors biológiai leépüléssel járó betegség. A tudósok a betegség lefolyását négy szakaszra bontják: az első szakaszban megjelennek az első, tipikus Alzheimeres jelek, mint például a memória, és térbeli tájékozódás romlása. A második szakaszban ez csak tovább romlik, a betegek jó része ilyenkor már képtelen megjegyezni azokat a történéseket, amelyek alig néhány perce történtek velük, szerényebbé válik a szókincsük is. A harmadik szakaszban a tünetek súlyosbodnak, és a beteg alkalmatlanná válik az önálló életvitelre.

A negyedik stádiumban már súlyos demenciáról beszélhetünk, amikor a beteg mentálisan és testileg is teljesen leépül, ápolók segítségére, és folyamatos felügyeletre szorul – megszűnik a kommunikáció, vagy csak szavakra korlátozódik. Ebbe a stádiumba érkezik a depresszió, az apátia, a totális érdektelenség – a beteg sokszor nem eszik, vagy nem iszik, a legegyszerűbb dolgok ellátására is csak segítséggel képes.

Alice, a könyv főszereplője először csupán memóriaromlást tapasztal – egy konferencián nem jut eszébe a lexikon szó, majd később eltéved a jól megszokott futós útvonalán. Önáltatás, kétségbeesés, orvos keresés – Alice végigjárja az ilyenkor szokásos utat: fél, tagad, titkol, gyászol. Gyászolja a még meg nem élt életét, az elfelejtett múltját, és azokat az emlékeket, pillanatokat, amelyeket elveszíthet az Alzheimer miatt.

„A tegnapokat sorra veszítem el. Ha megkérdeznék tőlem, mi történt tegnap, mit csináltam, mit láttam, mit éreztem és hallottam, nagyon nehezen tudnám részletezni. Néhány dologra véletlenül ráhibáznék. Zseniálisan tudok tippelni. De igazából nem tudom. Nem emlékszem a tegnapra, és az azt megelőző tegnapokra sem. 

– Nem tudom megválogatni, melyik tegnapot tartom meg és melyiket törlöm ki teljesen. Ezzel a betegséggel nem lehet alkudozni. Nem ajánlhatom fel neki az Egyesült Államok elnökeinek nevét a gyerekeim nevéért cserébe. Nem adhatom oda neki az államok fővárosait a férjemmel kapcsolatos emlékekért cserébe.” 

A könyv egyszerűen, mégis zseniálisan van felépítve, a fejezeteket itt hónapok jelölik, a hónapok „beszámolóját” pedig Alice játéka zárja le. Mi ez a játék? A diagnózis felállításakor Alice a telefonjába pötyög emlékeztetőként öt alapvető kérdést az életével kapcsolatban: hol lakik, hol dolgozik, milyen hónap van, mikor van a legidősebb lánya születésnapja, és hány gyereke van. Abban az esetben, ha erre az öt, az életét meghatározó kérdésre nem tud válaszolni, levelet hagyott magának a további teendőkről. Apró író cselnek nevezném ezeket az ellenőrző kérdéseket, mégis ezeken keresztül remekül nyomon lehet követni Alice elméjének tündöklését és hanyatlását egészen addig a pillanatig, ameddig a gyerekeit már csak a foglalkozásuk alapján tudja megkülönböztetni.

Keseredés, (végre!) E/3-ban íródott regény a Megmaradt Alice-nek. Az ember nem ezt viszi magával a tengerpartra limonádénak, és nem is egy könnyű tavaszi olvasmány. Ez a könyv egy borongós őszi estére való, plédbe csavarva, forró teával a kézben.

Lisa Genova regényéből 2014-ben Alec Baldwin és Julianne Moore főszereplésével film is készült – szemfüles filmrajongók pedig biztosan tudják, Julianne Moore ötszöri jelölés után ezzel a filmmel zsebelte be az arany Oscar szobrocskát.