2015. augusztus 13.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Idő, idő... Micsoda trükkös kis...



Tegnap nagy boldogan újságoltam Marci barátnőmnek, hogy megfejtettem miért hömpölyög a tömeg a belvárosban. Marci kíváncsian félrebillentette a fejét és felhúzta a bal szemöldökét - annyira akarom tudni, hogy ezt mégis hogyan csinálja!-, mire én válaszul kiböktem, hogy "Ugye szombat este van, és mindenki megy bulizni!" És akkor Marci bizony elkezdett nevetni, hogy nem is szombat van, hanem szerda - nézzük a pozitív oldalát, legalább a kezdőbetűt eltaláltam. 





A {VKP!} aktuális témája -ahogyan a fenti szösszenetből kitalálhattátok, az időutazás. Hosszú napokig rágtam a témát, és mindig ugyanarra jutottam, mint Radnóti Miklós "Hasonlat mit sem ér. Felötlik, s eldobom." - honnan lehetne jól megközelíteni ezt a témát?

Feküdtem tegnap az ágyamban, és azon morfondíroztam, szeretnék-e én lenni Az időutazó feleségének időben hontalan személy Henryje, aki elmúlt vagy eljövendő napjai fordulópontján találja magát a legváratlanabb helyzetekben. És nem. Nem szeretnék.

Ha időutazhatnék, pótolnék. Bocsánatot kérnék. Kezeket fognék. Leskelődnék.

Megnézném édesanyámat mennyire gyönyörű volt várandósan - és nem azért, mert éppen velem volt várandós-, hanem azért, mert a nagymamám mindig azt mondta: "Anyád gyönyörű kismama volt!", és anyám még mindig gyönyörű édesanya, és gyönyörű nagymama lesz majd, ha eljön az ideje.

Megnézném mennyire örült nekem, amikor burritónak öltöztetve odaadtak neki, hogy "Anyuka, akkor őt hazaviheti, cseregarancia nincs!"

Beszélgetnék sokat, sőt rengeteget a nagymamámmal és a nagypapámmal, és akkor talán nem érezném azt, hogy még annyi mindent kellett volna megkérdezném, meghallgatnom, átélnem velük. Vagy egyszerűen csak nézném, ahogyan a játszótéren a kis Ágikával játszanak, és nevetnek. 

Talán bemennék a biológiai apámhoz a kórházba, és elmondanám neki mennyire dühös voltam, és vagyok rá. Dolgozom rajta, mert "A megbocsájtás azt jelenti, hogy elengeded a másik nyakát." Talán érjük most be annyival, hogy nem szorítjuk olyan erősen.

Igent mondanék valakinek akkor, amikor a szívem igent üvöltött, de az eszemmel szemben alulmaradt a mérkőzésben, én pedig fejet lehajtva elsétáltam a pesti éjszakában. 

Kívülről szeretnék látni kétes, necces helyzeteket - igaza volt? Igazam volt? 

Mégsem változtatnék semmin. Így vagyok én én - nagyszájú, boldogságbuborékokat kergető Szelencetitkokat nyitogató. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!