Én nem
szégyellem bevallani, hogy a Nickelback az egyik kedvenc zenekarom, nagyjából
tizennégy éves korom óta. Ez van, én vállalom, szeretem a zenéjüket, meg a
nyálas vagy kevésbé nyálas klipjeiket, és hosszú évek óta várok arra, hogy
nálunk koncertezzenek.
Az első
magyarországi koncertjüket több fronton is buktam: egyrészt éppen Szlovéniában
voltam ösztöndíjjal, és a Nickelbacket nem szerető emberek ( :] ) szinte
pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket. Lemaradtam tehát a Kroeger csapatról,
és csak reménykedni tudtam abban, hogy egyszer újra kis hazánk felé veszik az
irányt.
Szerencsére nem
is kellett sokáig várnom arra, hogy ismét Budapestre jöjjenek, a zenekar
ugyanis 2015-ben ismét felírta fővárosunkat a turnélistára, ám azt a koncertet
végül Kroeger hangszálcisztája miatt kénytelenek voltak visszamondani. Ismét
hoppon maradtam.
Végül a banda
idén márciusban bejelentette, hogy európai turnéra indulnak, és ismét játszanak
Budapesten. Juhú! Megvettük tehát a jegyeket, előre felírtuk a
határidőnaplónkba öles betűkkel, hogy NICKELBACK, és vártunk.
És vártunk.
És vártunk.
És még mindig
vártunk, hogy végre szeptember 16-át mutasson a naptár.
Kellemes kis
péntek este volt (másnap nyilván reggel hétre kellett mennem dolgozni, pöti kis
malőr :]), felkerekedtünk Zsófival, és meg sem álltunk az Arénáig. Bevallom, én
hosszú tömött sorokra számítottam mindenhol (mert bár menő utálni a zenekart,
azért sok a „lappangó” rajongó), ám tömött sorral először a bejárattal szemben
lévő büfénél találkoztunk. Lecsorogtunk a küzdőtérre (helló állójegy!), és meg
sem álltunk az első sor széléig. A színpadon éppen az előzenekar a Monster
Truck melegítette elő a népet az este főszereplőire.
A Nickelback fél
kilenc örül lépett színpadra, és rögtön játszani is kezdték a legnagyobb
slágereiket, amikből valljuk be, van néhány – konkrétan annyi, hogy egy két
órás koncertet gond nélkül végig tudnak játszani. Volt ott minden, Edge of
revolution,Someday, Photograph, If today was your last day, és igen bizony Hero
meg Rockstar is. Utóbbi dalnak különlegessége volt, hogy a zenekar a nézők soraiból
felhívott valakit a színpadra, hogy közösen énekeljék el a dalt. Hatalmas
respekt Tamásnak, aki a zenekar biztatása közepette nagyon korrekten végigtolta
a nótát a színpadon.
A koncert
nagyjából két pislantás alatt ért véget, mialatt a zenekar ipari mennyiségben
szórta a gitárpengetőket, a dobosuk pedig a koncert legvégén dobverőket dobált a
színpadról.
Korrektül
összerakott koncert volt, Chad Kroeger lemezminőségű hangjával. Azt kell
mondanom, megérte éveket várni erre az estére. Reméljük, a következő is
legalább ilyen remek lesz majd.
45 – elmenni öt
koncertre – Szelencefélsiker
59 - eljutni egy zenei fesztiválra/ vagy valami
gigamega zenekar koncertjére - SZELENCESIKER
Van olyan
énekes vagy zenekar, akire vagy amire éveket vártatok? Én még nagyon várok egy
Kings of Leon koncertet!
És a
kardinális kérdés: szeretitek a Nickelbacket?
IMÁDOM!!! Én is ott voltam! Majdnem az első sorban! Kár, hogy nem találkoztunk...!
VálaszTörlés(Szerintem irtómenők ;))
Ha előbb kiderül, hogy mindketten megyünk, akkor szerintem nagyon jót buliztunk volna :] Sikerült valami relikviát megkaparintanod? Neked hogy tetszett a koncert?
TörlésCsütörtökön Passangerre megyünk, hátha ott leszel te is ;]
Bizony, jó buli lett volna együtt! Sajnos nem.. :/ Igazság szerint lehetőségem lett volna rá, mert repült felénk egy pengető, ami aztán leesett, de végül nem én pillantottam meg előbb. :(
TörlésAmúgy imádtam!!! <3
Most több koncert nincs betervezve