Szelenceutazás
– Szelencefia – Világítótornyot Ágnesnek!
A Capriról szóló
beszámolómban említettem, hogy nagy rajongója vagyok a világítótornyoknak – az óriáskerekek
és a hőlégballonok mellett.
Amikor Caprin
jártunk, a parti sétányon felfigyeltem néhány árusra, akik kerámia harangokat
árultak. Különböző alakú, méretű, és színű szélharangok voltak ezek, és mint
minden színes mütyür, ez is vonzotta a tekintetemet.
Amikor közelebb
mentem egy árushoz, első látásra belehabarodtam egy kék-fehér csíkos kerámia
világítótoronyba. Nézelődtem hát egy darabig – kell-e nekem egy plusz „porfogó”
a lakásba, vagy nem, de ki tudja mikor lesz legközelebb lehetőségem arra, hogy
saját világítótornyom legyen…?
Végül hazajött
velünk ez a kék-fehér csíkos csoda, és a toronnyal együtt a harangok legendája
is.
Egyszer régen,
nagyon régen, egy özvegyasszony egyedüli fiaként élt egy szegény juhász Capri szigetén.
Nagyon szegényes körülmények között éltek, egyetlen kincsük egy bárány volt,
akit a Mount Solaron legeltettek. Egy este, a fiú legeltetés közben
elveszítette a bárányka nyomát, amitől nagyon megijedt, hiszen ez volt az
egyetlen kincsük szegény édesanyjával. Kereste a bárányt, de nem találta, ám a
távolból ekkor harangok hangját hallotta – nyomban megindult hát a hang irányába.
Ahogy futott a hang után, egy fehér lovon megjelent Szent Mihály, egy harangot
adott neki, és azt mondta neki kövesse a harangok hangját, ami megvédi majd
minden rossztól. Ezzel a fiúnak adta a harangot, ami addig a nyakában lógott.
Attól a naptól
fogva a juhász életét öröm és szerencse övezte, minden kívánsága valósággá
vált.
A legenda
helyéről ma a San Michele templom állít emléket – ezen a helyen jelent meg
Szent Mihály a juhásznak, és így lett a szerencseharang Capri szimbóluma.
Ezzel a
legendával adják át a saját harangodat, és kívánnak szerencsét.
Hisztek a
legendákban? Van esetleg kabalátok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Szelencenyitogató!
Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!