Emlékeztek még a havi Szelenceterves
bejegyzésekre? Nos, a helyzet az, hogy én azokat a terveket, nagyon szerettem
írni és tervezgetni is. Idővel azonban az a rovat elkopott, én pedig más
formában, de szeretném újraéleszteni. Kieszeltem tehát, hogy nem havi, hanem
évszakos Szelencetervet írok majd, így egy-egy tétel kipipálására lesz egy
egész évszakom. Bár az őszi Szelencetervek egy csöppet megcsúsztak, a teljesítésük
szerencsére folyamatban van. Ha kíváncsiak vagytok milyen terveim vannak őszre,
nyissátok ki a mai
Szelencét !
- Újraolvasni a Harry Potter hét
kötetét
Jelenleg az ötödik kötetet
olvasom A főnix rendjét, és azt kell mondanom, még mindig imádom ezt a
sorozatot!
- Egy nap alatt megnézni az összes
Harry Potter filmet
Nos, khm, igen.
Újrafertőzött a Potter- láz, ráadásul novemberben debütál a Legendás állatok és
megfigyelésük c. film is, úgyhogy az ősz teljes varázslólázban ég. Vingardium leviosa!
- Túlélni az egyetem első három
hónapját
Spoiler, ismét az egyetem
padjait koptatom (vagy azok koptatnak engem, nézőpont kérdése). Hamarosan írok
erről bővebben, egyelőre a túlélés a lista előkelő helyén áll.
- Időpontot kérni a KRESZ vizsgára
Már az is nagy előrehaladás
lenne…
- Összeírni az őszi könyv és
filmlistát
A következő két bejegyzés
témája :)
- Hetente legalább egyszer kádban
pancsolni elnyújtózva a forró vízben
Az állandóan rohanóknak
ismerős lehet a tíz perces „gyors zuhany”, mert így marad idő másra is. Hetente
egyszer azonban meg kell engednem magamnak azt a „luxust”, hogy ázzak,
olvassak, vagy éppen buborékot kergessek.
- Glamour és Joy napos bejegyzés
Érzések, hangulatok,
benyomások. Szelencésen.
- Időben kitalálni a karácsonyi
ajándékokat
Nektek milyen őszi terveitek vannak?
Épp most olvasom az új Harry Potter könyvet. Azt hiszem, a filmeket is kedvet kaptam újranézni :)
VálaszTörléshttps://blackpawsredlips.blogspot.com